Néhány saját mondatból is lehet igazán jó ajándék.

1999 nyarán Bogláron a stég végén ültünk vizes hajjal, és megfogadtuk, hogy negyvenévesen is együtt eszünk lángost ugyanott. Akkor ez elképzelhetetlenül messzinek tűnt. Most itt van, és én komolyan gondolom: jövő nyáron megyünk, és tejföllel, sajttal kérem, mint akkor.

„Ezt most megbeszéljük.” Így kezdesz minden nagy dolgot, egy szakítást, egy költözést, egy rossz hírt. Leülsz velem szemben, előveszed a kockás füzetedet, és pontokba szeded az egészet. Az utolsó pont mindig ugyanaz: „és utána elmegyünk sütizni.”

Tőled tanultam meg, hogy a barátságot is gondozni kell, mint a kertet. Huszonöt éve minden születésnapomra írsz egy képeslapot, akkor is, amikor egy lakásban laktunk. Mindegyik megvan egy cipősdobozban. Most én írok neked, és igyekszem, hogy méltó legyen hozzájuk.